Lábassy János Ipar- és Gyártörténeti Alapítvány
Alapítva 1998-ban
Bemutatkozás

Pálfi

Az Alapítvány bírósági bejegyzéssel működő – közhasznú civil szerveződés – mely 1998-ban alakult – Pálfi István szervezésében 25 alapító tag részvételével.

Az alapítvány célja:

A Törökszentmiklóson Lábassy János által 1848-ban alapított - hazánk legrégebbi - mezőgazdasági gépgyárának emlékeit megőrizze, megvédje, továbbá, hogy Lábassy János nevét és emlékét Törökszentmiklós városához kötve, mint Törökszentmiklós iparának egyik megalapozóját, a jelen és az utókor számára az általa létrehozott gépgyár Törökszentmiklósi voltát hirdesse.

Ennek érdekében többek között feladatul tűzi ki:

  • Lábassy János, mint a Törökszentmiklósi Gépgyár alapítója emlékének megőrzése, e munkássága emlékeinek ápolása.
  • A Lábassy féle Mezőgazdasági Gépgyár múltjára irányuló kutatások, kutatási eredmények, emlékek megőrzésének, gondozásának támogatása.
  • Mint a város iparos rétegének megteremtője, a város szakember képzésének a figyelemmel kisérése.
  • Az alapítvány céljainak megvalósításában kiemelkedő teljesítményt nyújtók munkájának elismerése.
  • Törökszentmiklós iparának fejlesztésében kiemelkedő teljesítményt elérő személyek munkájának elismerése.

Az alapítvány működése során célja megvalósítása érdekében:

  • gazdálkodik vagyonával, - vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez - szolgáltatásokat nyújt,
  • együttműködik országos és helyi, hasonló célú alapítványokkal, egyesületekkel, és külön megállapodás alapján más hasonló célú intézményekkel,
  • kapcsolatot tart fent más alapítványokkal, közösségekkel,
  • az alapítvány politikai közösséget nem támogat,
Az alapítvány nyitott, ahhoz valamennyi magyar és külföldi állampolgár, jogi személy, valamint bármilyen magyarországi vagy külföldi közösség, vagy gazdálkodó szervezet a célok megvalósításához kapcsolódhat, ha az alapítvány céljaival egyetért, azt anyagi vagy bármilyen más eszközzel támogatni kívánja, ide értve a személyes közreműködést, munkavégzést is. Kérjük, Ön is legyen részese az alapítvány célkitűzéseinek megvalósításának, ismereteivel, vagy bármilyen módon történő támogatásával segítse elő városunk ipartörténeti múltjának szélesebb körű megismerését, közkinccsé válását, ápolását és megőrzését. Lábassy János Ipar és Gyártörténeti Alapítvány 1998.
Az alapítvány jelképe
Lábassy és gépgyára

Anonymous


Lábassy János
Lábassy János az Almásy grófok uradalmi gépműhelyében tanulta ki a kovácsmesterséget. A szükséges szakismeretek elsajátítása után önállósította magát és 1848-ban Törökszentmiklós határában a Basch dűlőben (ma Földvárhalom V. dűlő) nyitotta meg kis műhelyét, melyből alakult ki - hazánk legrégibb mezőgazdasági gépgyára. Termékei - ekék, ekekapák, boronák, gyűrűs hengerek, gyomirtók stb. - rövid idő alatt nagy hírnévre tettek szert országos viszonylatban is. Legjelentősebb újítása - mellyel elsőként és később is egyedüli gyártóként jelentkezett a piacon - az volt, hogy ekéjén az ekefej pontos beállítását, szabályozását szolgáló „farcsavart” alkalmazott. Lábassy népszerűségének, gyártmányai keresett voltának magyarázatát azon egyszerű tényben találhatjuk meg, hogy haladni igyekezett a korral, termékeit az akkori technika adottságainak megfelelően állandóan tökéletesítette. A kis tanyasi műhelyt hamarosan kinőtte és beköltözött Törökszentmiklós Kossuth L. út 85. szám alatti ingatlanra, melyen ma is működik az Öntödei Gyár. A Lábassy műhely általában nem raktárra termelt, hanem az egyes vásárokon kapott igények alapján, konkrét megrendelésekre dolgozott. Életrevalóságát, az üzem termékeinek kitűnőségét az is bizonyította, hogy túlélte és sértetlenül került ki a gazdasági válságból. Számos kiállításon szerzett szakmai elismerést, oklevelet, serleget, első díjat.
Lábassy János Törökszentmiklós társadalmi életében is jelentős szerepet játszott. Házában otthonosan mozogtak a város vezetői és tekintélyes emberei, a 48-as párt Törökszentmiklósra látogató országgyűlési képviselőinek - így köztük Hermann Ottó kiváló tudós is - nála volt állandó szállása. Szélpál Árpád Törökszentmiklósi születésű, s Párizsban elhunyt író-költő szeretettel eleveníti meg Lábassy János alakját a Forró hamu című könyvében. Lábassy János 1896-ig vezette az üzemet, a millennium évében az idős tulajdonos fogadott fiára Fehér Alajosra ruházta át gyárát. Mint társtulajdonos 1911-től csatlakozott Umbach István, akinek közreműködésével 1915- ben egy 20 LE-s Diesel motort állítottak üzembe. Később gépi meghajtású megmunkáló gépekkel bővült az ipartelep. Jelentős állomás az 1916-ban létre hozott Ungár- kemencével működő öntöde. Az Ungár-kemencét 1922-ben kúpoló kemencére cserélték ki.
Alföldi magyar eke
Az alapító 1902-ben halt meg, hamvai a helyi katolikus temetőben nyugszanak. Az üzem 1918. október 1-vel a Szolnok Megyei Mezőgazdasági és Külső Szolnok Megyei Takarékszövetkezet tulajdonába került ettől kezdve részvénytársaság formájában Lábassy-féle Mezőgazdasági Ipar- és Gépgyár Rt. néven működött. Az 1920-as 30-as években tovább bővültek a gyár termékei, az eladási tevékenység folyamatos növekedést mutatott, melyet csak a válság évei szakítottak meg. Az 1927-ben még 70 fővel dolgozó Rt. 1938-ra már 120 fizikai munkást foglalkoztatott. A gyárban megalakult a „Ford - Fordson autorizált magyarországi képviselet.” is. A gépgyár 1942-ben a részvénytársaság az EMAG VAS- és Acélművek tulajdonába került. A „Lábassy” - féle gépgyár 1945-ben a tiszántúl egyetlen vasöntvényeket előállító üzeme volt. Ugyanebben az évben kezdték meg a mezőgazdasági kisgépgyártást. Termékeik körébe tartoztak pl. ekék, morzsolók, darálók, répavágók, szecskavágók, burgonya zúzók, kocsik, boronák stb. A gyárat 1949-ben államosították Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár Nemzeti Vállalat néven. 1959-ben Magyarországon elsőként itt állítanak elő gömbgrafitos öntvényt. 1963-ban a gyár a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár gyáregysége lett. Meghatározott profilja: talajművelő gépek, zöldtakarmány betakarító gépek, öntvények gyártása. A gyár létszáma meghaladta az 500 főt és a termelési értéke évről évre egyenletesen fejlődött. A gyár 1965-től kezdte el gyártani a szálas takarmányok betakarításának komplex gépcsaládját. Ennek érdekében licencet vásárolt a német KEMPER cégtől és megkezdték az RM-2 rotációs kaszák gyártását. Az 1960-as évekre a Kossuth úti gyártelep „kinőtte” magát és a mezőgazdasági gépgyártó tevékenység 1968-ban új telephelyre költözött, melyen tovább folytatódott napjainkig, a Lábassy által megkezdett munka. 1976-ban a gyár a Szolnoki Mezőgép gyáraként folytatta tevékenységét három telephelyen. Az 1978-ban megindult CLAAS kooperáció jelentős fordulatot jelentett a gyár életében. Az új korszerű fűkaszák és magas minőségi követelmények elősegítették a gyár fejlődését. Az 1980-as évek közepén önálló gyáregység formájában kivált az Öntöde és a Targoncajavító Üzem. 1992-ben a Mezőgép részvénytársasággá alakult, ettől kezdve Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Részvénytársaság Törökszentmiklósi Gyár néven üzemelt. Az 1997-ben bekövetkezett privatizáció során a Dózsa György úti gyártelep a CLAAS cég tulajdonába került. Ma e gyár folytatja Törökszentmiklóson azt a tevékenységet, melyet Lábassy János alapított meg 1848-ban.
Dokumentumok

Anonymous

Az alapítvány adatai, elérhetőségei

Bankszámla szám: 18830606-1-16

Számla száma: 11745066-20025153

Székhely: 5200 Törökszentmiklós Kazinczy út 38.

Levelezési cím: 5200 Törökszentmiklós Kazinczy út 23.

Telefon: 56392416, mobil: 305614247

Email cím: labassy98@gmail.com,

Kapcsolat

Anonymous

Székhelye: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 51. sz.
Levelezési címe: 5200 Törökszentmiklós, Kazinczy utca XX. sz.
s